Padlófűtés - hatékonyan és szépen
Fekete László
kép

A padlófűtés energiabarát és komfortos megoldás. Azt hiszem ez a 2 megállapítás már bőven elég ahhoz, hogy foglalkozzunk a témával, de persze mi a burkolás oldalát is alaposan körbe járjuk. Bár közeleg a nyár, most egy kicsit visszalépünk az évszakoknak abba a részébe, amikor jobban örülünk annak, ha optimális a fűtés otthon.

A jól kiépített és beállított padlófűtéssel csodálatos komfortérzést lehet elérni otthon és ami nem elhanyagolható alacsonyabb hőmérséklet tartása mellett is fokonként 6% energiát tudunk megtakarítani. Ugyanakkor a rendszer kicsit nagyobb tehetetlenséggel bír, vagyis főleg a déli fekvésű szobáknál, előfordulhat, hogy bár a nap melege már átmelegítette a helyiséget, a rendszer még mindig fűt. Ez a kis kellemetlenség azonban a mai intelligens termosztát rendszerekkel már sokkal jobban kezelhető.

A a keringetett víz 33-40 fok között mozog, ami a radiátorok 70 fokos vízéhez képest jóval alacsonyabb és mondanunk sem kell, ebből ered a nagy hőmegtakarítás.

Megfelelő járólapok megválasztásával pedig tárolni is tudjuk a hőt és ez szintén nagyon fontos előnye a radiátorokkal szemben, ahol a hőtároló képesség ehhez mérten nagyon kevés.

Bár hideg- és meleg burkolatokról beszélünk, valójában a hidegburkolatnak nevezett kő- és kerámialapok azok, amelyek igazán jó hővezetők és tömegüknél fogva jobb hőtárolók. A laminált parketták vagy parketták ezzel szemben hőszigetelő hatásúak, ezért bár velük is lehet padlófűtést építeni, ott óhatatlanul elveszítünk 10-15%-ot. Az ideális burkolat tehát a padlófűtéshez a kő vagy kerámiaburkolat. A hiedelmekkel ellentétben nem kell fagyálló burkolat, hiszen a lakásban ennek semmi jelentősége nincsen. A fagyálló burkolat kevesebb nedvességet vesz fel, ezért alkalmazzák külső terekben, mert a fagy nem tesz benne kárt.

Viszont, ami fontos, hogy az aljzatbeton nagy vízfelvételét, ún. kifűtéssel kell regenerálni és ez nem spórolható ki. 1 köbméter beton ugyanis 150-200 liter vizet fel kötés közben és ennek a kiszáradása nagyon fontos. A padlófütés csövei ugyanis 5-8 cm vastag betonrétegben fekszenek, ezért burkolás előtt a szakemberek napi 10 fokos emeléssel felviszik felviszik a beton hőmérsékletét 55 fokra, ott tartják 10 napig majd ugyanilyen ütemben visszahűtik. A következő 2 hétben pedig meg kell csinálni a burkolást vagy kezdhetjük elölről az egészet

Nagyon fontos, hogy ezt nem szabad elhanyagolni, mert csak így kerülhető el a repedéseket okozó feszültség a betonból. A padlólap lerakásához flexibilis ragasztó kell, de ezt minden valamire való burkoló tudja, tehát csak “ismeretterjesztésként” írjuk le. A helyes rétegrend tehát:

- alapozó
- aljzatkiegyenlítő (elegáns nagy lapoknál feltétlenül)
- alapozó
- ragasztó
- fugázó, szilikon

Az esztétikus megjelenés mellett pedig, ahogy már fentebb írtuk, jöhet a finom hőérzet a talpunk alatt, miközben alacsonyabb hőmérsékletet tarthatunk a lakás ezen részeiben. Tipikus hőmérséklet igények lakóházakban: konyha 19 fok, nappali 20 fok, fürdőszoba 23 fok, hálószoba 18 fok, előtér 18 fok. Ez a mai okos rendszereknél nem jelent nagy problémát és hamar érvényesül a fűtés számlában.