Hansgrohe
Fekete Lászlóe
Kép

A világ legelegánsabb szállodáinak jelentős része, többek között a Mandarin Oriental vagy a W Hotel is a Hansgrohe mellett döntött. Idehaza a Continental Hotel Budapest szobáiban található meg, de természetesen az Átriumnál is mindig megnézheti.

Nos, a Hansgrohe nem véletlenül kerül ilyen elegáns helyekre. Csupa design és csupa innováció jellemzi a termékeit. Ezért nem véletlen az sem, hogy az Átrium Kft. is beválogatta forgalmazott termékei közé. Lássuk miért is!

A kézizuhanyt 1928-ban találta fel Hans Grohe, aki egyébként posztókészítőnek tanult. A Hansgrohe márkanév egyébként már több mint 100 éves, hiszen a vállalatot még 1901-ben alapította Hans Grohe.

A mai napig a család irányítása alatt működő cég a már említett kézizuhany mellett számos fürdőszobai újítást is maga mögött tudhat, de igazán mindig is a zuhanyzásban volt erős. Szintén innováció a több, mint tíz éve bevezetett Raindancezuhanykollekció, amely komoly újdonságot hozott a fürdőszobába. A normál zuhanyhoz képest jelentős különbség, hogy a Hansgrohe egy különleges technológiával levegővel dúsítja a vízcseppeket, ami a korábbinál sokkal kellemesebb élményt jelent a zuhany alatt.

A rendszer alapja a perlátor, ami a csaptelep kifolyó részénél található és az a szerepe, hogy levegőt keverjen a kiáramló vízhez. Így felhabosítva a kiáramló vizet, a felhasználó számára észrevehetetlen a különbség, hiszen látszatra ugyanannyi víz folyik ki, a komfortérzet ugyanaz. A kis szerkezet belsejében pedig egy rugalmas gyűrűszerkezet is található ami alkalmazkodik a víznyomáshoz. Az ilyen fajta vízmegtakarítás csupán ott nem praktikus, ahol nagy mennyiségű vízre van szükség, pl. kádtöltésnél.

Víznyomástól és a választott csapteleptől függően akár a felére is csökkenthető a vízfogyasztás.
Ezen felül nekik köszönhető, hogy a zuhanyzást kedvelők a reggeli felfrissülést olyanok extrákkal űzhetik, mint a RainBrain, ahol az érintőképernyő segítségével tudjuk szabályozni a zuhanyprogramokat, vagy a Raindance Select kézizuhany, ahol egy gombbal választhatjuk ki, milyen intenzitással és formában is jöjjön a vízsugár.

Ez a kézizuhany-típus ráadásul nem csak több méretben – a minél nagyobb, annál jobb elvnek itt van létjogosultsága -, de fejzuhannyal együtt is elérhető, így itt már 5-féle vízsugár érkezik gombnyomásra. (A fejzuhany egyébként inkább relaxálásra, míg a kézizuhany ez utóbbi mellett a tisztálkodásra szolgál.) Ez utóbbi takarékos EcoSmart kivitelben is kapható, aminek köszönhetően 40 százalékkal, percenként 9 literre csökkenti a vízfogyasztást. A környezetvédelem ugyanis egy burzsujnak is fontos.

Az Ecosmart technológia egyébként egy kétfős háztartásban, fejenként napi 5 perces zuhanyzásával kalkulálva évente 20 ezer liter vízzel folyik el kevesebb, ha ilyen zuhanyfejet választunk,de a több ezer forintos energia megtakarítás mellett a széndioxid-kibocsátás is csökkenthető 130 kilogrammal. A Hansgrohe hazai képviseleténél Ön is kiszámolhatja mennyit tud megtakarítani az Ecosmart-tal.